Válogatás SLACHTA MARGITNAK A Lélek Szava CÍMŰ LAPBAN 1934 és 1945 között megjelent cikkeiből

1934

  1. évfolyam 1. szám

A Rossz szervezett harca Isten Szentlelke ellen

A földön a jó és a rossz szakadatlanul küzdenek egymás ellen. Ez már a földi élet sora.

De ma nemcsak ezt látjuk már, hanem szinte azt kell mondanunk, hogy ma a rossznak kútfeje: a sötétség szelleme küzd magának a jónak kútfeje: Isten Szentlelke ellen.

És milyen méretű küzdelem, milyen irtózatos világháború ez! … Oroszországtól Mexikóig egy szellemi tűzvonal a földgolyó. És miután az ostrom bedöntötte az erkölcsi védőbástyákat, a világrend belső tartó pillérei ellen irányul, mikor a vezénylő sötét géniusz azzal perzseli végig a lelkiismerettől szabadulni akaró világot, hogy nemcsak Isten nincs, hanem a jó és a rossz is csak képzelet alkotta fantazmagóriák.

És mi módon felel az Úr erre a kihívásra, erre a rombolásra?

Kétféleképpen. Egyik a negatív mód. A fölséges Isten nem viszonozza a tüzelést, a rohamot, nem sújt le – néma és mozdulatlan. Hagyja a sötétség szellemét és haderejét tombolni. Miért is sújtana, hiszen belefektette a bűnbe és következményeibe azt a rettenetes törvényt, hogy a bűn önmagában hordja büntetését és önromboló erejét.

Oroszország rettenetes erőfeszítéssel le akarja igázni Európát. Vérfagyasztó kegyetlenséggel rabszíjra fűzött emberi erőkből kisajtolta a dömping kampányokat; elkészítette a büszke ötéves tervet; és ma elnémult az ötéves terv hangossága, eltűnt a piacról a dömping-áru, s a csendes éhhalál vonul végig saját határain belül, és sodorja sírjukba a demoralizált milliókat.

Külső erő nem merte megtámadni az orosz kolosszust, nem is szükséges, mert a leveretést elvégzik a szovjethatalom immorális alapelveinek romboló erői, az isteni törvények néma végrehajtói: a saját tévedések mindent megőrlő lassú malmai.

Csak az Úristen tud így harcolni, hogy a sátán haderejét vezérének saját fegyverével pusztítja ki! És nemcsak a bolsevizmussal, a nemzeti őrületek minden fajtájával is jön ez a belső leszámolás, ez a láthatatlan waterlooi ütközet, ez az önmagában való megsemmisülés.

De dolgozik az Úristen pozitív módon is – sőt elsősorban így. Vonz, indít, hív, megérezteti a lelkiség boldogságát, vágyat ébreszt az emberben az el nem múló szép és jó iránt, meg akarja hódítani, meg akarja magának nyerni és így boldogítani.

Ó, mit nem tett és tesz meg ezért az Úristen! Mily fölséges – még gondolatnak is -, hogy a bűnbe, nyomorba süllyedt embert megmentette, megváltotta az isteni irgalom megtestesülése, az Isten Fia, és most, amikor már nem emberi nyomorúsággal, nem emberi bűnösséggel kell szembeszállnia, hanem szinte magával a sátánnal, most Szentlelke árad szét a világra: a bölcsesség, értelem, tanács, erősség, tudomány, istenesség, istenfélelem Lelke.

Sokan mondják, hogy a világkrízis megoldhatatlan, hogy a mostani feszülés egy nagy kirobbanásban fog megszakadni, hogy nemzet nemzet ellen rohan, vagy általános egymásba kaszabolásban fog kitörni a reménytelenség kétségbeesése. Vagyis, hogy a krízist előidéző gonoszságot az Úristen negatív módon fogja eltiporni.

Mi pedig hiszünk abban, hogy tűzben, a Szentlélek tüzében újra keresztelkedhetik a föld, és akkor a boldog emberben fog diadalmaskodni Isten Szentlelke.

De ezt a szent ügyet nekünk is szolgálnunk kell! Ezt a diadalt nekünk is szomjaznunk kell!

Vajon, kiben nem lobog föl a vágy a lélektelenség e szörnyű világában – hiszen a világőrületek bármely formája a léleknélküliség herezisének különböző kifejezése – a mély lelkiség iránt, a Szentlélek iránt, aki cselekvésre, aktivitásra, szent küzdelemre hív fel minket.

Igen, mi fel akarunk erre a hadviselésre készülni. Puskapor és ágyúk helyett a szeretet fegyvereivel dolgozni, páncél, sisak helyett lelkiségbe öltözni, és ebben a világháborúban – mely Isten Szentlelke ellen folyik – Isten Szentlelkéhez csatlakozni. A hadvezetőség az Egyház, mely utat nyitott az egész földet egykor átfogó Szentlélek-kultusznak.

Ennek a hadba vonulásnak stratégiai központot, fellegvárat, citadellát is akarunk építeni: a Szentlélek Úristen fölséges templomát, a Szentlélek-tisztelet szellemi centrumát.

A Szellemiségnek és Lélektelenségnek harci vonala már egészen kibontakozik – és a Szentlélek-tisztelet a jelen századnak leghatalmasabb mozgalma, a világot elöntő rosszra a legerőteljesebb reakció lesz.

Ma még csak kicsinyke megmozdulás, olyanképpen, mint ahogy az eredetnél a folyók anyja, a Mississippi is csak csörgedező vízér, de torkolatánál hajóvilágokat ringat a végtelen tenger felé.

Nézzünk így mi is a jövőbe, gyúljon lángra bennünk a lelkesedés, és esküdjünk fel győzhetetlen Hadvezérünknek zászlajára! Lehet, hogy tíz évig, lehet, hogy húsz évig nem dől el a harc, de végződni

a Szellemiségnek, az Életnek, a Boldogságnak,

a győzhetetlen Hadvezérnek,

Isten Szentlelkének diadalával fog!

Slachta Margit

 

1935

  1. évfolyam 4. szám

Hiszek a Szentlélekben, az Úrban, és Életadóban, aki megújítja a föld színét.

Hiszem, hogy Ő a boldogság Lelke, aki minden ember lelkében és testében akarja építeni az Ő szent és tiszta templomát.

Hiszem a Szentlélek valóságos jelenlétét a megkeresztelt csecsemőben, a még nem vétkező gyermekben és a megszentelő malaszt állapotban lévő hívőben.

Hiszem a Szentléleknek e földön legnagyobb örömét a Szent Misében, amelyben Jézus Krisztus Testével, Vérével, Lelkével, Emberségével és Istenségével valóságos áldozat a mi megváltásunkra.

Hiszem a Szentlélek jelenlétét, erejét, működését a hét Szentségben, amelyek az emberi élet boldogságának hordozói.

Hiszem a Szentléleknek, mint a szeretet Lelkének valóságos jelenlétét a szeretet Szentségében: az imádandó Oltári Szentségben.

Hiszem, hogy a Boldogságos Szűz Mária a Szentlélek jegyese, Jézus Krisztus Anyja, és az összes emberi lelkek anyja.

Hiszek a Szentlélek által vezetett egy, szent, apostoli és egyetemes Anyaszentegyházban, föltétlen engedelmességgel az egyházi előljárók iránt.

Ezért: a Szentlélek Uristen szeretetéből indíttatva, felajánlom magamat az Ő imádó tiszteletére, s ennek terjesztésére. Amen.

Jőjj el Szentlélek Uristen,

Nálad nélkül semmi az ember.

A Szentlélek-Szövetség tagjai ezen fölajánlást pünkösd ünnepén együttesen vagy egyedül teszik.

Ha együttesen akkor lehetően Szent Mise közben. – Ha egyedül, akkor mindenképen a Szent Misében.

Ezen fölajánlási szöveget a május 1.-i Szövetségi napunkon hallottuk először, amidőn Mihalovics Zsigmond tb. kanonok, a Szentlélek-Szövetség igazgatója ezt fölolvasta.

Bizonyára, a Szentlélek Uristen előtt kedves lenne, lelkünkre pedig mondhatatlanul áldosan hatna, ha ezen fölajánlást naponkint imádkoznánk.

Slachta Margit tv. Elnök

 

1936

  1. évfolyam 1. szám

Slachta Margit Testvér leveléből: az újrakezdés kegyelme

Az ujrakezdés a Szentlélek Uristennek egyik legnagyobb kegyelme. A hibázó és véges teremtmény számára az életfolytonosság lehetősége.

Valahányszor az ember fölveszi a most jobban megértett, vagy jobban szeretett, vagy az erősebben elhatározott jó érdekében az ujrakezdést, mindannyiszor ujra föltámad. Az Uristennek nagy irgalma s a leliéletnek nagy kegyelme, hogy lehet mindig ujra kezdeni. Az ujrakezdés a természetnek is törvénye, mely minden évben ujra kezd és a családban is mindig ujra kezdődik az élet. Olyan nagyon gyönyörű a jó Istennél, hogy törvényszerűségeiben és kegyelmeiben annyira alkalmazkodik a lélek gyengeségeihez. Tehát mivel mi állandó halál vagyunk, ő beállította az állandó életet. Az Uristent a legnagyobb szigorúsága mellett is a könnyűség jellemzi. Vele könnyen lehet ujra és ujra kezdeni. A lélek számára is csak akkor nehéz az ujrakezdés, ha kioltotta magából a lelket. Különben az ujrakezdés könnyű a jó Istennél, ő nem nehézkes nem nehezit.

(…)

Tehát amikor mi emberi nyomorúságokkal, tévedésekkel, elfojtjuk, vagy kioltjuk magunkban a lelket, Isten Szentlelke minden pillanatban ujra kezdheti azt bennünk, – ha mi is ugy akarjuk.

 

1936

  1. évfolyam 2. szám

Slachta Margit Testvér leveléből: a másokat megváltó élet.

ISTENNEK MÁSODIK SZEMÉLYE, az Úr Krisztus, nemcsak a megváltás véghezvitele miatt lett áldozattá, hanem azért is, hogy mi az ő titokzatos testének tagjai, hasonlóképpen cselekedjünk, tehát folytassuk az áldozatot, vagyis a másokat megváltó életet. Mert amíg kegyelmileg a megváltás Krisztus halálával ténnyé lett, addig földi gyakorlati vonatkozásban ő a megváltást csak mint folyamatot állította be. A megváltás után nem lettek az emberek egy csapásra angyalok. De Krisztus Urunk megmutatta, hogy a saját magunkon véghezvitt áldozatokban megtörhetjük a másban lévő rossz hatalmakat és őket az angyallá levés lehetőségére rásegíthetjük.

HA LENNE ERRE MÁS ÚT is, akkor ő azt megmutatta volna. Ha célravezető lett volna, bizonyára nem hagyta volna, hogy őt feszítsék meg hanem a zsidókat. De ő ezt nem tette. Ő maga ment fel a keresztre, ő önmagában győzte le azokat a megváltatlan sötét hatalmakat, melyek ezekben az emberekben működtek. Ha tehát azt mondjuk, hogy Krisztus a mi fejünk és mi az ő titokzatos testének, az Egyháznak tagjai vagyunk akkor nekünk ilyen értelemben folytatnunk kell az ő művét. Ha ezt nem tesszük, akkor nincs meg bennünk a Krisztussal való életegység, az ő Szentlelkével való életközösség

A megváltott élet alaptörvénye: az áldozat.

 

1937

  1. évfolyam. 1. szám

Tűz…. Hogy fölgyulladjon.

I.

A legutóbbi karácsonyi ünnepekkel kapcsolatban gondolkodva az Isten Fiának földre jövetelén, beszédesen és élesen, – mondhatnám lángolóan – lépett lelki szemeim elé a következő körülmény:

Az Isten Fia mindentől megfosztotta magát, ami reá irányuló figyelmünket mellékesre terelhetné és ami a földi embereknél sokszor olyan döntő tényező, hogy a lényegesnek helyét foglalja el:

Ilyenek a fény, a hatalom, a gazdagság, a tehetség, a művészet, a szónoki erő. Ő mindezeket távol tartja magától.

Lemond a fényről: nem volt uralkodó.

Lemond a hatalomról: nem volt hadvezér.

Lemond a pénzről: nem volt nábob, de még csak nem is gazdag.

Lemond a tehetség ragyogásáról: nem volt feltaláló, nemzetgazdász, tudós, mathemathikus.

Lemond a művészi nimbuszról: nem volt festő, szobrász, író vagy költő.

Sőt:
lemond a szónoki erő varázsáról.

Egyetlenegy szónoklatot sem mondott, de még tanításainak nagyszerűségét, isteni logikáját, megközelíthetetlen befejezettségét sem hagyta ránk a maguk teljességében, amikor megengedte, hogy azok tanulatlan embereknek csorba visszaadásában évekig megőrzött emlékek legyöngítésében maradjanak csak meg.

Mit akar ezzel az Üdvözítő?

Nekem úgy tetszik, hogy figyelmünket evvel a lényegre akarja irányítani. Emberi gyöngeségünket a legfőbbre akarja koncentrálni. Ha nem uralkodott, hadat nem vezetett, műemlékeket nem hagyott, vagyont nem gyűjtött, nem szervezett, alkotásai nem voltak, akkor önkéntelenül fölkiált az ember: tehát akkor

Miért jött a földre?

És minek alapján él és uralkodik a földön már második ezer éve?

Erre a kérdésre kell hallani a feleletet:

„Tüzet jöttem bocsátani a földre, és mi egyebet akarok, ha nem azt, hogy fölgyulladjon.”

Tehát az egyetlen amiért a földre jött:

A tűz, a szeretet, a megváltó szeretet!

Ez teszi az embert!

Bár lett volna az a legnagyobb karácsonyi ajándékunk, hogy ezt egészek megértettük légyen.

Ennek alapján kérdezzük végig:

II.

S ÉN

ha elgondolom, hogy tehetségeim megszűnnek, munkaerőm elmulik, eredményeim elvesznek, maradok-e még valami?

HA

megfosztom magam minden mellékestől, vagyok-e még valami?

VAGY

Azt kell mondanom, hogy minden, amiben értékemet gondoltam, csak ezen mellékesben fejeződött ki, s ha most mindentől megfosztva képzelem magamat, meg kell vallanom, hogy akkor semmi sem vagyok.

IGEN,

Erre akart és akar megtanítani az égből alászállt kis Jézus.

EMBERI ELGONDOLÁSOK,

Elhivések ködeibe és homokhegyeibe élesen belevág, szent merészséggel és biztonsággal tör utat és mindentől megfosztva magát, kiáltja bele életünk tarka-barka csillogó, és csurgó értéktelenségeibe: az mind semmi! Zengő érc és pengő cimbalom!

EGY ÉRTÉK

Van csak, a kegyelmi tűz, a szeretet.

Slachta Margit

 

1937

  1. évfolyam. 1. szám

A Katholikus Pantheon gondolata

A Szentlélek-Szövetség programjában benne van a Katholikus Pantheon terve, melynek jelentősége az, hogy a közelmúltban élt olyan testvéreink életét akarjuk életben tartani, akikben a Szentlélek Uristen kegyelme diadalmassá lett.

Foglalkozunk életükkel, hogy életrajzukat megírhassuk mindnyájunk erőforrásává. Haláluk évfordulóján hozzájuk akarunk zarándokolni, és az ő életükből akarunk életet meríteni a magunk gyengesége mellé.

Ennek a Pantheonnak eddig négy lakója van: gróf Apponyi Albert, Koránnyi Sarolta, Mária Dorottya Főhercegnő, és gróf Zichy Nándor.

Gróf Apponyi Albert a hit és királyhűség embere. Végrendeletének kezdő sorai valóságos imádság, a benne élő igazság imádása. „Meghalok Isten kegyelméből a keresztény katholikus Anyaszentegyház hitében, minden emberrel békességben.”

Korányi Sarolta a mi szociális ugarunknak nagy úttörője. Mindent a „római szem”-mel látott, mérlegelt, mérlegelt, az elvek embere volt.

Mária Dorottya Főhercegnő Orleansi hercegné „a mosolygó áldozat”. Neki nem volt problémája a kereszt, neki nem volt problémája a szenvedés. Ő a megváltó asszony útjára lépett és Krisztus keresztjének misztériumával, annak vállalásával megváltotta férjét és ezért fölmagasztalta őt az Úristen.

Gróf Zichy Nándor a nagy katolikus politikus. Élete, küzdelmei, harcai Krisztus uralmáért a Regnum Marianum-ban.

Nekünk magyaroknak különösképpen is szükségünk van erre a Katholikus Pantheonra mert feledékeny nemzet vagyunk. A franciáknak van egy nagyszerű irodalmi vállalatuk: Grands Coeurs – Nagy Szívek-néven Ebben a sorozatban jelennek meg mindazon nagy katholikusok életrajzai, akik a mi időnkben éltek s életük példájával a nemzet erőforrásaivá lettek.

A léleknek diadalmas ereje kísérje a mi törekvéseinket is.

S.M.

 

1937

  1. évfolyam 2. szám

Pünkösdi fölajánlás

Sokak lelkében lüktető vágy, magukat fölajánlani a Szentlélek-Uristennek. Keresik a kegyelem világában azt, amiről biztosan lehetne tudni, hogy neki, a Fölségesnek kedves – elfogadásra találhat előtte. Mit adhatnánk neki, – tűnődünk, kérdezünk, gondolkodunk, elmélkedünk, – mivel megfogható formában szeretnénk rátalálni a valóságra.

Ha azonban így kérdezzük:

KIT adhatnánk neki, – már meg is találtuk a feleletet.

ÖNMAGÁT

De hát egyáltalán lehetséges ez? Honnan lehetne embernek erre nem képessége, (mert az egyáltalán nem lehet), hanem fölhatalmazása, a Szentlélek-Uristennek Őt-magát ajándékozni?

Igen, ez lehetséges és épen a jelen időkben, mikor a fölszabadult pokol dübörög felettünk, – ha lehet mondani, – még fokozottabb mértékben lehetséges.

A módját isteni szó kegyeskedett megjelölni a havi Szentlélek-Misék bemutatásában, fölajánlásában, mikor Abellini Mirjámot, a „kis semmi”-t követnek választja, megnyilatkozik előtte és a Szentlélek-imádás terjesztésének fölséges missziójával megbízza.

„Forró kívánsága” ez a Legfölségesebbnek, magának a Szentlélek Úristennek. Mintegy hatvan éve, hogy ez a magánnyilatkoztatás történt egy francia eredetű karmelita női-zárdában. S azóta a földkerekségen mindenütt mindig több és több helyen mutatják be a havi Szentlélek-Misét az Anyaszentegyház papjai s a hívekkel együtt ajánlják föl azt a Szentlélek-Uristen dicsőségére. – Ezen Szent-Misékből áradó kegyelmeket, melyeket a Mirjámnak adott kinyilatkoztatásból ismerünk, egyházi jóváhagyással a világ katholikusainak nemzeti nyelveire lefordították. (Magyarban is már két kiadást ért meg és ez idő szerint 10.000 drb. van kézben. – Bár jelentkeznének minél többen jótevők, kiknek hozzájárulása ezt a számot megsokszorozná és hazánk minden egyes plébániai közösségébe, kolostoraiba, zárdáiba, összes katholikus egyesületeibe, minden egyes családhoz eljuttathatná.)

A pünkösdi Szent Misék kegyelme úgy az ünnepen, mint egész nyolcadában, a Szentlélek-Uristen tüzével avassanak föl bennünket a havi Szentlélek-Mise apostolaivá. Alázatosan kérelmezzük, szerény filléreinkkel járuljunk hozzá. Kegyelmeket szomjazó lélekkel hallgassuk s tegyük minden katholikus testvérünk közkincsévé e Szentlélek-Miséket.

Igy készüljünk a pünkösdi fölajánlásra, így imádkozzuk el a Szentlélek-Uristennek az Ő kegyelmeiről szóló hitvallásunkat, hogy a havi Szentlélek-Misékben Önmagát ajándékozzuk a teljes Szentháromságnak és benne és általa mimagunkat is a boldogító, gazdag kegyelmi életnek.

Testvérem,
a mi természetes életmódunk mind csak arra való, hogy útat mutasson nekünk a természetfölöttibe, a kegyelem világába

Az ember különböző életkorai: a gyermekkor, ifjúság, érettség, befejezettség épen úgy mutatnak a kegyelmi állapotra, mint a fizikai életrend szükségletei: a munka, táplálkozás, pihenés.

A természeti fejlődéshez idő kell. Ugyanígy van a lélek életében is. Mi magunk nem határozhatjuk el, mikor melyik kegyelmet kapjuk meg. Mi csak készülhetünk rá imával és akaratunknak a jóban való gyakorlásával.

Kegyelem-szerzés szempontjából tehát legfontosabb maga a készület.

Ez teljesen tőlünk függ. Kitárulni, készen lenni a kegyelem befogadására. Az egyház útmutatása szerinti készület azért oly nagyszerű, mert az emberi lélek teljes ismeretével történik és elegendő időt szán rá. Ünnepet ülni valójában csak így lehet, mert maga az ünnep az eredmény, már nem mint kegyelem szerzés, hanem mint kegyelem-kapás.

Ki mennyire van készen, olyan mértékben részesül a kegyelemben. – Ez egyik törvénye a lelkiéleti érettségnek.

Pünkösdi készletünk ideje: az Egyház nagykilencede, mely kezdődik az Úr mennybemenetele után és pünkösd vigiliája. – Ha jól készülünk, a pünkösd ünnepe s annak egész nyolcada az áradó kegyelmek ideje lehet számunkra.

Imádkozzunk akarjuk, cselekedjünk, hogy várhassuk a kegyelmet.

Slachta Margit

 

1937

  1. évfolyam 3. szám

A Szentlélek-imádás és ennek szolgálata: hivatás

Minden hivatás nagy. A hivatáshoz kapcsolódó kegyelmek is nagyon. Fokozatok, hasonlítások köztük nem is lehetségesek. Bizonyára mindenki sajátlagos hivatásának sajátlagos kegyelmeit éli, érti, szereti legjobban.

Ilyen értelemben fog el a csodálat és hála, ha elgondolom, hogy minket nemcsak keresztény voltunk fűz a Szentlélekhez, hanem hivatásunkból folyólag is kapcsoltatunk mindennap, minden mozzanatnál újra és újra a bőségében kiömlő, boldogításban áradó tüzes életnek titokzatos eszközlőjéhez.

A Szentlélek-Szövetségben kinek-kinek boldogító kötelessége, hogy átélje a Szentlélek közelségét, figyeljen illetéseire, válaszoljon sugallataira, engedje magát tőle átlelkesíteni és kiüldözze magából az élettel ellenkező halált annak minden formájában.

Milyen nagy jó, hogy számunkra a véteknek mintegy kettős tövise van. Az egyik, hogy elszakít az Úr Jézustól, a másik melynek külön gyötrelme van, hogy kivüle elválaszt a lélek Lelkétől a Szentlélektől, az édes Vigasztalótól, az erő áradásától, az élet örömétől.

Milyen nagy jó átélni azt, hogy a jóakarat a szeretet, és a szeretet a létnek értelme és lényege. Hogy a szeretet a lélek talaja és légköre. Aki ezt átéli, annak kezében van a kegyelmek tárházának kulcsa.

Aki megőrizte magában a jóakaratot, az nem siklik le a haladás útjáról. Aki nem engedte kioltani lángját, az a belső harmónia birtokosa. És bármit vettek el tőle, nem vesztett semmit az, aki nem hesegette el magától, hanem megpihentette a hajlékában a puha, szelíd, fehér, pihegő Galambot.

Minden problémának megoldása, minden válságnak megszűnése, miden télnek kitavaszodása, minden siker biztosítása ebben az egy titokban nyer megoldást.

Ó, őrizzük hát lelkünk Szentlelkét, foglalkozzunk vele sokat, nagyon sokat a pünkösdi utáni időben is.

A havi Szentlélek-Mise újítsa meg számunkra a pünkösd kegyelmeit nagy hálaadásképen, hogy vehetjük Őt, magunknál tarthatjuk Őt és áraszthatjuk Őt, a Szentlelket, kiből újból megteremtődünk és ki által megújul a föld színe.

Slachta Margit

 

1937

  1. évfolyam 5. szám

Izen a Túlvilág

Mi nem azért tekintünk újra és újra az Örökkévalóság felé, mintha a földi életet tagadnók. Nem azért foglalkozunk a Túlvilágra költözött mieinkkel, mert unjuk az életet, vagy keveseljük az életet, hanem azért, mert a Túlvilág nem egy elszigetelt kör, nem a halál birodalmi, nem az alvilág, ahol mintegy kísértetek járnak, melyektől mi úgy félünk, mely nekünk sötét, mely nekünk szomorú mely elől a föld zenéjébe, muzsikájába, a föld vigasztalásába akarnánk menekülni. Nem! Hanem azért foglalkozunk annyira a Túlvilággal,

Mert a mi katholikus meggyőződésünk szerint a földi élet, a földi lét az egész létnek csak egy töredéke, gyökere. Ebből hajt ki a törzs és bontakoznak ki az ágak a levelekkel és virágokkal és gyümölcsökkel.

A mi életünk így nyúlik át a Túlvilágra.

A fa a gyökeréből él, de nem a gyökér a döntő. Egész máskép állítja az be az életet, akinek a földi élet a minden. Az ilyen embernek a földi élet óriási jelentőséget képvisel. Óriási tragédiák történnek sokszor, melyek azonban még a lábát sem érintik annak, aki már itt a földön járva belenőtt az Örökkévalóság gondolatába. Lefokozott és összezsugorított élet az, amely csak a földre koncentrálódik.

Vannak, akik kizáróan a materiálisra akarják degradálni törekvéseiket. De nekünk is hajlandóságunk van arra, hogy életünket alacsony szemszögből nézzük, hogy az életnek sikerei, bánatai, végtelen jelentőséggel lépjenek elénk, ahelyett, hogy az örök-zónák nézőpontjából szállítanók le azok minden mozzanatát arra a nívóra, amely tárgyilagos igazsággal azt megilleti, melyet az képvisel. Mikor tehát a Túlvilág felé nézünk és begyakoroljuk magunkat ebbe a nem egészen megszokott gondolkozásba, hogy a Túlvilágra költözött mieinkkel kapcsolódjunk, akkor tulajdonképpen földi életünket akarjuk egy más nívóra emelni, afelé, melyet a másik világ mutat, melyhez annyi csatavesztés ütközik, mint természetes törvény.

Mikor a Túlvilág üzen nekünk, akkor egy diadalmas élet üzen, melyre mi szomjazunk. Ha ebbe a gondolatkörbe beledolgozzuk magunkat, akkor a mieinkkel való kapcsolat is egészen mást lesz, intenzív lesz, akkor megértjük a különbséget a két beállítás között.

A Szentlélek-Szövetsége egész tendenciája, egész munkája arra irányul, hogy mi keresztényül álljunk bele a halál tényének átélésébe, akár a mieinkről, akár másokéról van szó.

Mikor a mi drága Elköltözötteinkkel foglalkozunk, akkor a magunk kicsi, földi életét építjük bele a nagyba, az örökbe, a soha el nem múlóba. És mi, a Szentlélek Szövetség tagjai, lelkünknek erről a szomjas vágyáról, hogy lelkileg többek legyünk nem akarunk lemondani. Nem akarunk lemondani pillanatnyi jobbért, mert ami a testet-lelket rabságba hajtja, az nekünk nem kell.

Mi megyünk Elköltözötteink sugárzó nyomaiban. Ez az örök-szeretet jegyében az Isten felé irányul és az egész földi életünket az Örökkévalóságba állítja bele ez a fényes út. Mi tudjuk, hogy odaát már várnak ránk a mi szeretteink és számunkra is fölkél a nap és kibontakozik az élet szépsége, minden ragyogása. Mi, mint kibontakozott lelkek és nem mint elnyomorodottak, deformáltak, másunk, csúszunk és csodálkozunk azon, amitől itt ijedeztünk, hanem mint kibontakozott lelkek, megértjük, hogy előttünk csodák nyíltak meg és érezzük, hogy mindez csak folytatása annak, amit itt a földön elkezdtünk és amire a lelkünket otthonossá tettük.

Slachta Margit

 

1938

  1. évfolyam 1. szám

Életünkkel az Eucharisztia felé

Az idő kereke az ő szakadatlan forgásában ismét meghozta az új esztendőt.

Az újat!

Új!

Mennyit mond nekünk ez a szó: új! Milyen nagy jó, hogy a régi után jöhet az új! Sokszor az új csak annyit jelent, hogy más. Emberi értelemben az új hányszor olyan, mint a régi! De mikor mi újat mondjunk, mindig jobbra gondolunk. Főleg a jobbra gondolunk akkor, mikor lelki értelemben gondolunk újat. „Énekeljetek az Úrnak új éneket.”

Az idei esztendő valóban újat hoz számunkra vallásos élményeink terén. Hozza az Eucharisztikus évet. Az egész ország e felé a nagy esemény felé fordul, melytől hányan várunk oly sokat! A köznek, az országnak, sőt a gazdasági életnek szempontjából is el fog jönni az, amit az év ígér, de vajjon eljön-e a mi szempontunkból, egyéni szempontból? Az Eucharisztikus Úr-Jézushoz való viszonyunkban lesz-e valami új ebben az évben?

A lelkiekben újat csak a Szentlélek Úr-Isten adhatja meg. Ő teremt új világot. „Áraszd ki lelkedet és újjá teremtődünk és megújul a föld színe.”

A fenséges Eucharisztia az Úr-Jézus szeretetének kiömlése, a minden jóságnak a lehetetlent is áthidaló hatalmával. Életünknek központja, boldogsága, örökkévalóságunknak megkezdése a földi véges életben, de csak akkor, ha a Szentlélek Úr-Isten kegyelme ezt a mély titkot előttünk felfedi.

Egyébként élhetünk a szentségi Jézus közelében, imádkozhatunk előtte, látogathatjuk, sőt magunkhoz is vehetjük, de mégis távol, nagyon távol lehet tőlünk, ha számunkra csak az elvont elhivésnek a tárgya, de nem életünknek döntő és mindent irányító, boldogító valósága.

Adja meg nekünk ezt az új esztendőben az újjáteremtő Szentlélek Úr-Isten és engedje látnunk, éreznünk, élnünk az Eucharisztiát. Engedje meg, hogy benne újjá, erőssé, harmonikussá, boldoggá legyünk, engedje meg, hogy értsük az Emmánuel valóságát és felfoghatatlan nagy erejét.

Legyen ez a mi nagy újévi ajándékunk és akkor nem csak óhaj, hanem valóság is lesz: „Új esztendőben új szívekkel, dícsérjük Jézust életünkkel!”

Igen, az életünkkel.

De kérdezhetjük magunktól, hol fakad ez az élet? Hol zúgnak titokzatos vizei? Talán az áhítat édes óráiban? Imaórák bensőséges varázsában? Abban a kettős egyedüllétben, mikor az oltár előtt a tabernákulum csak rám sugározza békéjét? Ebben a meghittségben? Ebben az elpihentségben?

Ott is, de nem elsősorban.

Ezek már csak állomások.

Az életet hordozó erő, az élet-fakasztó forrás az áldozat.

A Szent Mise áldozat.

Benne örvénylik a véres megváltás vértelenül, belőle törnek fel a Szentlélek megszentelő tüzei, – a kegyelemjárás, az újjáteremtődés. A Szent Mise valósága: akció. Cselekvés! Áldozat! Isteni titkokra tanítja a lelket, – Krisztus vérében szüli életre, – ez az áldozat. És tűzben, a Szentlélek tüzében kereszteli, hogy Krisztus megváltói élete a kegyelemjárásban folytatódjék tovább.

Az új esztendő, melybe most léptünk, az Eucharisztia esztendeje, a legünnepélyesebb év nálunk, Magyarországon. A földkerekség majd négyszázmilliónyi katholikusainak a szíve Budapest felé dobban 1938. május 26-29. között. A világ összes katolikus papjainak mintegy napi háromszázötvenezer Szent Miséje az Eucharisztikus Világ-Kongresszus nagy napjaiban hazánkra esdi le a Szentlélek Úr-Isten kegyelmét. Ez lesz azután tűzeső!

Égjen a lelkünk ünnep-vigiliás nagy készületben, az újjáteremtődés kegyelmében, misztikus egységben a Szent Mise-áldozattal, a belőle született, belőle megújult mindennapi áldozatos életben.

Slachta Margit

 

1938

  1. évfolyam 2. szám

A kegyelmes lélek

Az emberben az Úristen összekapcsolt testet és lelket.

Más sínen halad a test és más sínen a lélek. Ebből következik a szenvedés, a harc, a kereszt. Az Úristen úgy is akarhatta volna, hogy az ember olyan egyszerű lény legyen, mint a földi giliszta s akkor nem lennének nehézségei. De ő úgy akarta, hogy a lélek megvívja a maga harcát a földön a test ellen.

A lélek maga még nem nevezhető természetfelettinek, mert az természetes, hogy a lélek létezik. A lélek csak szellemi, de már magában véve egy egész más természetű lény, mint a test. Ezt tudni kell, ezt átgondolni és átélni kell. Ezen alapul a természetfeletti. Ha nem volna bennünk lélek, mely képes a természetfelettire, akkor nem is beszélhetnénk természetfeletti életről, mert hiszen az Úristen a lelket emeli át a természetfelettibe. (Sokszor már a testet is átemeli a szenteknél.)

A természetfelettiség azon kezdődik, hogy mi Istennek a gyermekei vagyunk. Ez sokkal több, mint mikor azt mondjuk, hogy az ember egy szellemi lény és egy test is. – Én embernek vagyok a gyermeke, de Istennek a gyermeke is lehetek. A katekizmus tanítja és mi hisszük, hogy az embergyermekség mellett Istennek a gyermekei is lehetünk, nem csak olyan értelemben, hogy ő teremtett, de valósággal. Eddig eljutva, egészen világossá lesz előttünk, hogy ez az összekapcsoltság az ember és Isten között, már majdnem egy ijesztő valóság s hogy ebből óriási feladatok következnek.

Gondoljuk el, hogy egy szegény kis cigánygyereket az a nagy szerencse éri, hogy egy milliomos fogadja örökbe és ő, aki eddig erdőn-mezőn csatangolt, most egyszerre bekerül a pompába és egészen mássá kell lennie. Neki ezt mindenekelőtt tudnia kell. Nekünk is tudnunk kell, hogy Isten gyermekei vagyunk nem képletesen, hanem valóságban. Azért vagyunk Isten gyermeke, mert rajtunk van a kegyelem jegye. Azért, mert az Isten teremtett, még csak embertől vagyok, de mert rányomta a lelkemre a kegyelem jegyét, azáltal Istengyermek lettem. Velem van az Isten lelkemben hordom őt és minden szeretetből végzett cselekedetem átmegy az Örökkévalóságba, örök jutalmat kapok érte. Tehát ez egy valóságos átkapcsoltság a természet rendjéből az isteni rendbe. A kegyelem jegye lelkemen az örökbefogadás dokumentuma. Megszűnik az egyedülvalóság, mert lelkemben hordom az Istent, aki örökbefogadott. Nekem ezt a tudatot állandósítanom kell. Ennek a tudatnak továbbélőnek kell lennie s úgy áthatni egész életemet, hogy további beállítottságom ez legyen: mindent a kegyelemből.

A természetfelettiség befejeződése egyértelmű az Úristennel való egyesültség folyamat befejezettségével. Ennek az egyesültségnek a fokozatai azonban nagyon távol lehetnek egymástól. A megkeresztelt ember, – a halálos bűnben nem lévő ember, – az, aki elkezdi ápolni a kapcsolatot az Uristennel, – az, aki mindig közelebb jut hozzá addig, amíg végre egy teljes gondolat, értelem, akarat és cselekedetegységre jut a lélek. Ez a befejezettség állapota. Ahhoz, hogy ez bekövetkezzék, az embernek nagyon nagy útat kell megjárnia. Ez a befejezettség azt jelenti, hogy valaki annyira egységre jut a jó Istennel, hogy annak, aki maga a természetfelettiség, az Ő mindenhatóságának akadálytalan eszköze. Az ilyen emberrel a jó Isten úgy dolgozik, ahogy az Ő isteni módja kívánja, nem szab eléje korlátokat az emberi kötöttség.

Milyen fokozatai vannak annak, hogy a jó Istennek ilyen akadálytalan eszközei lehessünk?

  1. Tudnunk kell, hogy az Uristen és az ember között az első legnagyobb akadály a bűn.
  2. Mindenfajta rendtelenség.
  3. Mindenféle tökéletlenségek, gyarlóságok.
  4. Ezek kiküszöbölése után a meglévő erények fokozása, elsősorban a szeretet erényének fokozása. Minél nagyobb mértékben bírjuk az erényeket, annál készségesebb eszközei vagyunk az Uristen akaratának. Ez akkor következik be, ha a lélek és a jó Isten között már megvan a benső egység.

Slachta Margit

 

1938

  1. évfolyam 7. szám

Elpazarlódó morzsák, mint építő tényezők

Külföldről hazatérők:

Állítsuk bele külföldi útjainkról hazahozott idegen aprópénzeinket az építés munkájába. Mindenfajta külföldi maradékpénzt köszönettel veszünk. Most a változás előtt álló osztrák aprópénz van előtérben.

Az elpazarlódás törvénye:

A földnek egyik szomoru árnyékvetődése. Elkerülhetetlen és nincs a létnek vonatkoztatása, ahol meg ne jelennék. Kisérő tünete az anyaggal való dolgozásnak épugy, mint a lelkinek. Az államéletben is feltűnik, a pénzvilágnak a kísérője. Most az utóbbiról kívánok néhány szót szólni.

A pénzelveszésnek fő alkalma a pénznemek változása.

A pénzt ugyan fokozatosan vonják be, de lehetetlen minden garast, sőt minden bankót megmenteni. Mindig akad fiók, erszény, melyben elfeledetlen ott szomorkodik papír- vagy váltópénz, míg a határidő letelte után mint értéktelen papírt kidobják, vagy mint értéket alig képviselő vasat félrelökik.

Ez lesz a sorsa most sok Schillingnek, garasnak.

Talán nem is képzeljük, hogy mennyi hever elfeledten szerte az országban, hiszen a statisztika szerint tavaly 100.000. mondd: százezer magyar utas és nyaraló fordult meg Ausztriában. – Alig érkezik valaki haza idegen országból ugy, hogy ha nem több, néhány váltópénzdarabja ne maradt volna. Ha csak egy Schillinges átlaggal számolunk, akkor is százezer elvesző Schillingről van szó, mely összeg senkinek nem használ, senkinek szolgálatot nem tesz.

A Nemzeti Bank ugyan beváltja,

De sokan nem is gondolnak rá, hogy van ilyen maradványuk, ha pedig csak töredék Schillingről van szó, nem mennek be, hiszen az időveszteség és a villamos nagyobb összeget képvisel, mint amilyet kapnának. Aki vidéken van, annál még inkább fennáll ez az eset. Nem érdemes az illetőknek ilyen csekélységgel törődniök.

Azonban, ha akad valaki, aki az elpazarlódó morzsákat összeszedi, az nagy értéket gyűjthet, anélkül, hogy bárkitől áldozatot kért volna, hisz az illetők ezen kis összeget veszni hagyták volna.

Indítsunk mindenütt átgondolt és szervezett akciót az elpazarlódó garasok mentésére.

Mindenki ugy intézze el, ahogy ott helyben tudja. Tegyen kis közleményt a helyi lapba. Keresse fel az ottani egyesületeket, kérje fel az iskolák főnöknőit. Az egyesületek gyűléseik alkalmával közölhetnék tagjaikkal, hogy központjukban leadható minden lenézett kis garas, az iskolák pedig a növendékek útján hozhatnák a családok tudomására. Még külföldön lévő testvéreink is működhetnének ezirányban, hiszen ottan is akad rengeteg Ausztriát járt ember.

Hiszem, hogy szívesen felkarolják az akciót,

Melynek eredményét felerészben a Szentlélek-templomra, felerészben a Katholikus Szociális Képzőre fogjuk fordítani. Ha valamely intézmény, iskola, egyesület bekapcsolódik ezen akcióba, jelezze központunkban. Ha szivesen veszi, örömmel részesítjük az ő céljaikat a gyűjtés akciónk az ő eredményéből. Ha a mi fáradtságunk révén kapnak, szivesen ajánlunk viszont a mi munkánk gyümölcséből az ő céljaik javára.

Milyen öröm lesz számunkra az a tény, hogy értékeket menthettünk meg az elveszéstől és alkalmat adtunk másoknak építő munkára, mely nekik csak egy kis jóakaratba, fiókok és pénztárcák átnézésébe és egy utba került, de anyagi áldozatot nem jelentett.

Ha ad a jó Isten eredményt,

Azt mielőbb kérjük részletekben is beküldeni. Végső határidő állítólag december 15. Minél előbb kapjuk, annál biztosabb a beváltási lehetőség.

A begyűlt összegek

A központba küldendők. A Szociális Testvérek Társaságának címezve: Budapest, XIV., Thököly-út 69.

Slachta Margit

 

1939

  1. évfolyam 2. szám

Tanítás a mottóról

Akik előtt még nem ismeretes, azok kedvéért elöljáróban megemlítem, hogy a Társaságban minden évnek megvan a maga mottója, melyet a hitigazságok vagy hitélet köréből veszünk, és melynek feladata, hogy bennünk azt a gondolatot, igazságot elmélyítse. A mottó azon évnek mintegy domináló vezérgondolata, melyre gyakran visszatérünk, arról többször elmélkedünk, arra vonatkozó lelki olvasmányokat választunk, azokat lelki életi gyakorlatainknál, sőt a mindennapi élet praxisában szem előtt tartjuk. Tavalyi mottónkat természetszerűen az eucharisztikus kongresszus adta. Nem is lehetett volna az évnek más vezérlő gondolata, mint az előkészítő központi bizottság által adott irányjelszó: Eucharistia, vinculum caritatis. Az Oltáriszentség a szeretet köteléke.

Ugyanilyen természetszerű az idei vezérgondolatunk: per Eucharistiam ad Spiritum Sanctum.

Ezt a mottót ugyan templomépítési iránymenetünkkel kapcsolatban vettük fel még tavaly, de a konkrétnak, mondjuk materiálisnak amúgy is csak akkor van értéke, ha átmegy spirituálisba. Más szóval, nincs élet abban a konkrétumban, melynek nincs gondolati tartalma, nincs élet abban a testben, melyet nem elevenít a lélek. Mit akar tehát nekünk ilyen lelki értelemben iránygondolatunk mondani? Azt, hogy az Eucharisztia kegyelmeivel jussunk közelebb a Szentlélekhez, jöjjünk vele élő kapcsolatba. Hogyan értsük ezt? Vajon az Eucharisztiába vetett hit már magában is nem a Szentlélektől van-e? S ha igen, akkor a mottó gondolata nem fordított sorrendben áll-e inkább? Így: törekedjünk a Szentlélek kegyelmével minél bensőségesebb kapcsolatba jutni a szentségi Úr Jézussal. A hit kétségtelenül a Szentlélek kegyelméből ébred fel bennünk, de az, hogy kegyelmét kapjuk, még nem jelenti azt, hogy róla tudjunk, hogy lelkünk hozzá tudatosan kapcsolódjék. A kisgyermek is anyja jóságából él, de csecsemő korában még semmit sem, azután is még sokáig nagyon keveset tud róla.

A hit forrásaihoz is a Szentlélek vezérel el minket, de a nagy tömegeknek mégis alig van róla tudatuk. A legfölségesebb Oltáriszentség hitünknek az a titka, mely az anyag ruházatába öltözik, éppúgy, mint ahogy a láthatatlan második isteni személy látható emberséget vett magára. Az Oltáriszentség vétele is külsőleg fizikai mozzanat. Ez rendkívül megkönnyíti a materiális világhoz láncolt embernek e szentséghez való kapcsolódását. Ennek a kapcsolódásnak mikéntje végtelen skálát mutat bensőség tekintetében a külső mechanikus vételtől a természetfölötti átélés fokáig. Ezt a befejezettséget megelőzően nagyon sok természetes mozzanat szövődik bele, melyek örök értékek szempontjából nem jöhetnek tekintetbe.

Mégis, ha ezen félig ösztönszerű, félig öntudatlan, félig természetes, félig kidolgozatlan, csak félig kegyelmi hitünkkel, de jóakarattal járulunk a szeretet szentségéhez, gyakorlatunk rendszerint meghozza a mélyebb átélést, kegyelmek nyerését, a léleknek a természetfölöttiszámára való megnyílását –, így nemcsak az Oltáriszentséggel szemben való elmélyülést, hanem minden természetfelettihez való közelebb jutást.

Ezt a menetet még természeti erények gyakorlásánál is látjuk. Például, aki lelke mélyéből keresi és követi mindig a felismert igazságot, az gyakran megtalálja azt természetfeletti értelemben is. Vagy gyakori eset, hogy aki irgalmas szívének törvényét követve következetesen segít a szenvedőn, utóbb megkapja a hit kegyelmét, ha előzőleg annak hiányával volt is.

A Szentlélek teljesen szellemi. Milyen nehéz az emberi lét szerény horizontjáról hozzá felvezető fokokat találni! Alig van érzékeink alá eső támasztópont, melybe kapaszkodva feljebb juthatnánk, míg a tisztán szellemi képzetek és belső élmények vonalán a hozzá való kapcsolódás, mint a kegyelemnek műve, valósággá lett.

Nem véletlen, nem magától értetődő, hogy amikor az Úristen az embert a maga szellemiségéhez fel akarta emelni, először a megtestesült Igét küldte hozzánk. Őt láttuk, hallottuk, vele beszélhettünk. Ő, az előttünk már ismert, szólt először nekünk a Szentlélekről. Sőt életében már láttuk megfoghatatlan szellemi valóságának felvillanásait közvetítő jelképek alakjában. Sejtéseink tehát már voltak róla, de Krisztus közelebb akart vinni hozzá, hogy megérthessük a háromszemélyű egy Isten valóságát és működését, amit így fejezünk ki, hogy az Atya teremtett, a Fiú megváltott, a Szentlélek megszentel. A Fiú különállóan végezte el a megváltást, nem akarta, hogy a Szentlélek vele egyidejűleg öntse a megváltottakba a megszentelő kegyelmeket, hanem elhagyta látszólag munkavégezetlen és eredmény nélkül a földet. Akkor küldte le a Szentlelket, mikor ő már eltávozott, hogy világossá legyen előttünk a megszentelésnek hatása és külön mozzanata. De megmondta, hogy a Szentlélek az övéből veszi, amit ad.

Per Christum ad Spiritum Santum.

Vajon ez csak Krisztus földi életében volt egy történeti egymásután? Csak akkor érvényesült ez a sorrend? Az Üdvözítő működésének első pillanatától ott volt a Szentlélek, sőt az angyali üdvözletkor az ő ereje volt a fő tényező. De tudatkörünkbe csak [Krisztus] földről való távozása után lépett, mikor viharban és tűzben leszállt az apostolokra. Ez leggyakrabban most is így következik be. Könnyebben találjuk meg az Élet Kenyerét, melyet látunk, veszünk, érinthetünk, mint a láthatatlan Szentlelket. Az emberi létünkbe belekapcsolódott szentséges Eucharisztia mily könnyen vonz magához! S aztán milyen könnyen, szinte észrevétlenül táplálja lelkünket nagykorúságra: a Szentlélek vételére, mikor ez a vétel már nem csak kegyelmi valóság, hanem tudatos aktus és boldogító birtoklás.

Ez bekövetkezhet, és gyakran bekövetkezik anélkül, hogy ezt a kegyelmi menetet ismernénk. De mennyivel inkább leszünk ennek a boldogságnak birtokosaivá, ha vágyunk utána, imádkozunk érte! Ha lelkiségünket tudatosan védjük, a Szentlelket vágyódó szeretetünkkel hívogatjuk, és mindezzel a kegyelem munkáját mintegy „megkönnyítjük”.

Idei mottónk ezt akarja bennünk szorgalmazni, erre a célkitűzésre minket indítani. Világítson tehát lelki szemünk előtt a nagy célkitűzés:

Per Eucharistiam ad Spiritum Sanctum.

Margit testvér

 

1939

  1. évfolyam 10. szám

Elvek

Egy munkatársunk házat akart vásárolni. Meg is állapodott az eladóval az árban és abban, hogy 24 óráig tartja ezt az árat. A következő nap meg akarta kötni a szerződést, de az eladó avval fogadta, hogy a ház már drágább, mert két vevő is volna, aki magasabb árat adna érte.

„Tudom, – tette hozzá kijelentéséhez, – hogy ez az eljárásom nem korrekt, de fő az üzlet.”

Formájában más, de lényegében azonos másik mozzanat is megjelenik lelki szemeim előtt. Egy gyűlés alkalmával könyvek propagálásáról volt szó. (…) Az egyik hölgy a következő nap visszaküldte a könyveket és a kísérő levelében ezt írta: „Mai énem nem felel meg tegnapi magamért.”

Ezek után áttérek a jelen kor általános politikájára. Az erre vonatkozó cikkek, nyilatkozatok, rádióbeszédek mind kevesebb leplezéssel és szeméremmel jelentik ki, hogy az államok életét irányító politikusnak csak egyetlen vezérgondolata lehet: országának önérdeke.

Megdönthetetlenül érvényes igazság ez. Hogyan is lenne képzelhető olyan irányzat, mely a felelős intézkedők előtt helyesnek minősítené az állam érdeke ellen való intézkedéseket?

De itt merül fel a dübörgő kérdés: mi az államnak igazi érdeke, mi a népnek igazi java?

Minél materiálisabb értelemben vesszük az „érdek” szót, minél inkább csak a pillanatnyi előnyt vagy hátrányt tekintjük mérlegelésénél, minél inkább az anyaghoz kötjük: pénzhez, jóléthez, piachoz, nehézségek elkerüléséhez, annál kifejezettebb ennek az elvnek bomlasztó hatása.

Az ember ugyan a kötött anyagvilágban él, de az anyaggal az ő tulajdonképeni énje, tehát a szabad szellem rendelkezik. Ha szó szerint beleszorítható volna az anyagvilág törvényei közé, akkor a materializmus nem volna számára olyan vészes, de az embernek szabad akarata van, ő intéz, határoz, öl vagy éltet. Viszonylatban van embertársaihoz, cselekedeteitől függ másoknak boldogulása, talán élete, ölhet vagy éltethet. Tehát az ember életét nemcsak a kenyér, a fizikai otthon, a ruházat, a tüzelő biztosítja, hanem az, hogy milyen lélek él sajátmagában és embertársaiban. Minél önzőbbek, materialistábbak a körülötte levők, annál bizonytalanabb saját vagyona, előrehaladása, kikölcsönzött pénze, erkölcsi javai, sőt élete is. Végső fokon tehát nagyobb érdeke az egyénnek, hogy körülötte tisztességes, becsületes szavatartó és jogalapon álló emberek legyenek, mint az, hogy pillanatnyilag biztosítva legyen materiális léte. Ha körülötte minden becstelen, hiába van meg e pillanatnyi kenyere, nem tudhatja, hogy a következő pillanatban melyik embertársa csavarja ki azt kezéből.

Ha tehát az állam példát ad arra, hogy áldozatot jelentő szerződések, adott szó, íratlan törvények megtartása nem kötelező, mikor az a jelen érdekbe ütközik, akkor megtanítja őket arra, hogy a magánéletben ugyanezt gyakorolják.

Sohasem fogom elfelejteni a következő élményemet: a Belvárosnak egy sikátor-utcáján haladva végig, láttam, amint egy fiatal nő megszólítja a mellette elhaladó férfiakat. Minthogy magatartása félreérthetetlen volt, beszélgetésebe kezdtem a szegény leánnyal. Azt felelte nekem: „miért ne tenném amit teszek. Ha rossz volna, az állam nem engedné!” – Vagy ennek analogiájára: miért ne tenném, az államférfiak is így teszik. És ez természetes, hogy a vezéremberek példája döntőn befolyásolja az egyéneket. Kétségteleneül hatni fog rájuk, hogy mit helyesel és mit rosszall az állam, mit gyakorolnak tisztelt, megtapsolt, dicsőített vezető alakjai.

Így visz a materializmus és a belőle folyó erkölcsi dekadencia lassan anyagi romlásba. Megrendül a kereskedői becsület, elvész a hitel, bizonytalanná lesz a kihelyezett tőke. De itt nem áll meg a romlás.

Ha a politikai, közéleti, hivatali, kenyérkereseti irányban a pillanatnyi önérdek a döntő, miért legyenek ezen elv alól kivéve a baráti kapcsolatok, a családi kör, vagy egyenesen a hitvestársi, gyermeki vagy szülői viszonylatok? Így hull szét a materializmus futóhomokjára épített élet minden vonatkozásában.

Érdeke tehát a népnek, hogy becstelenség árán is feloldjon szentkötelezettségeket? Hogy szószegés árán elkerüljön áldozatokat? Hogy mindennek elébe helyezze azt, hogy elsőszemélyi mivoltának e pillanatban mi kellemes, kényelmes, vagyis materiális értelemben „jó”?

A legtávolabbról sem.

Slachta Margit

 

1940

  1. évfolyam 1. szám

Kedves Olvasóinknak boldog új évet!

Ha sötét, ólmos fellegek úsznak is az égen, ha orozva kelő vihar moraja remeg is a levegőben, ne utasítsa vissza senki ezt a jó-kívánságot!

Köszöntésünk január elsején ilyen körülmények között is: boldog új évet!

A boldogság nem külső körülmények kifejezése. Nem kívülről ránk aggatott ünnepi köntös, nem mástól belénk szuggerált örömérzet.

Ó, vannak ilyen boldogságok is, de ezeknek csak álneve ez. Ezek olyanok, mint a kártyavár, mely a leggyengébb szél fúvására összeomlik. Ezek olyanok, mint a festett pír az arcon, mely csak hazudja az életet.

A valódi boldogság a lélek mélyén é1, ott bent van a feltétele, forrása. Mélyről fakad, és úgy árad kifelé.

A Szentlélek, a vigasztaló, erősítő, megszentelő, teremtő, a boldogságnak Lelke.

Ő a boldogságot nem kapja, hanem megteremti, létrehozza, fokozza, sokszorozza, árasztja. Ő a boldogságnak éltetője, hordozója. Nem ő függ a körülményektől, de ő alakítja át a föld színét.

Mi, a földnek gyenge gyermekei, nem lehetünk abszolút, isteni értelemben függetlenek a körülményektől. A mi kedélyünkre rávetődik a terhes fellegek borúja, a mi szívünkben végigrezeg a közelgő vihar moraja. De ha nem akadályozzuk a kegyelem munkáját, sőt, ha együttműködünk vele, akkor lelkünk eljut az istengyermekség függetlenségének magasába, ahol akkor is süt a nap, mikor a földhöz közel felhők gomolyognak. Habár látni fogjuk a zivatar és vihar tombolását, de villámai alattunk fognak cikázni, és ereje csak lábainknál tombol.

Ebben a magasságban ad nekünk Atyánk az ő Szentlelkének erejéből és hasonlatosságából. Mi is tudunk majd világosságot gyújtani a magunk és mások éjszakájában, verőfényt adni sötét borulatoknak, és mosolyra deríteni keserű ajkakat.

Megnyitja nekünk a Szentlélek a boldogság titkát magunk és mások számára, kiemel a kötöttségből az Isten fiainak szent szabadságára.

Ezért: boldog új évet!

Kedves Olvasók! Boldog új évet, olyant, melyet nem mi várunk másoktól és a körülményektől, hanem melyet a mi Atyánk gazdagságából merítve élünk, őrzünk, ápolunk, hozunk, nyújtunk, ajándékozunk, sokszorozunk magunknak és másoknak.

Slachta Margit

 

1940

  1. évfolyam 2. szám

A boldogságról

Mikor elolvastad A Lélek Szava januári jókívánságát, azt mondtad talán, hogy gyönyörű és nagyszerű gondolat az olyan boldogság, melyet a kegyelem hordoz, tehát a Szentlélek éltet, de lényegében mégsem világos előtted az, hogy mi ennek a lényege, és hogy miképp kell azt magunkban megteremtenünk. Pedig e nélkül nem juthatunk birtokába, mert ez a fontos!

Mindenekelőtt világosan meg kell különböztetnünk a természetes és a természetfölötti, vagyis kegyelmi erőkből élő boldogságot.

A természetes boldogság érzelmi világunkban, kedélyünkben van, és tőlünk független tényezők eredménye. Ilyenek: derűs természet, jó egészség, főleg ép idegrendszer, szerető és szeretett környezet, sikeres munka, eredmények, rózsás kilátások, kellemes életfeltételek, vidámító szórakozások, velünk született szívjóság, tehetség, és sok más hasonló érték, amit az élet nyújthat.

A természetfölötti a lelkiségünkben van. Tényezői: a Szentlélek segítő és megszentelő kegyelme, a felismert jónak hűséges gyakorlása, az istengyermekség és istenbirtoklás tudata, a szív békéje és a lelkiismeret nyugalma. Ezekhez járulhatnak a fönt felsorolt természetes értékek, melyek a boldogság érzését teljessé teszik, de nem képezik lényegét. Az Úristen megadhatja azt minden külső feltétel nélkül, sőt minden külső körülmény ellenére is, mint azt szent őseink életében látjuk nagy szenvedéseik, sőt vértanúságuk közepette is.

Tudnunk kell, hogy az érzés nincs hatalmunkban, azt kizárólag a szeretetnek, vigasztalásnak, boldogságnak Lelke, a Szentlélek adhatja, de annak föltétele, hogy megadja-e, tőlünk függ. Tőlünk függ, hogy szeretjük-e a jó Istent, hogy hűségesen gyakoroljuk-e a jót, hogy kerüljük-e a bűnt, hogy jót akarunk-e másoknak. Mindezekkel megadjuk a természetfeletti boldogság számára az alapot, a feltételt, mert ha bűneinkkel, hűtlenségünkkel nem akadályozzuk a Szentlelket, akkor ő belénk önti a lelki boldogságot, hiszen szomjazza, hogy adhassa.

Még egy másik különbség is van a kettő között. Az első bizonytalan, a második biztos. Az elsőt minden lépésnél elveszíthetjük, megőrzése nincs hatalmunkban, mert feltétele rajtunk kívül van. Egyik napról a másikra elveszíthetjük azt, ami ezt a természetes boldogságot hordozta, és azzal együtt elveszítjük magát a boldogságot is. Egy betegség, a megöregedés, rajongva szeretett mieink elveszítése, halál, meg nem értés, hálátlanság vagy hűtlenség által, rosszakaratú irigyek aknamunkája, sikertelenség, megaláztatás, anyagi tönkrejutás máról holnapra véget vethetnek neki. Egy csapással belekergethetnek a diszharmóniába, keserűségbe, csalódottságba, őrületbe vagy éppen a halálba.

A lelki boldogságnak alapja az akaratban, értelemben, lelkiségben és végeredményben a kegyelemben van. Nincs a földön Isten után más ura, csak mi magunk, akiknek akarata, értelme, imája hordja azt. Nincs hatalom, mely tőlünk elrabolhatná, ha mi magunk nem adjuk oda. Tőlünk függ, hogy ragaszkodjunk a jóságos mennyei Atyához, hogy teljesítsük parancsait, hogy ne tegyünk meggyőződésünk ellen, hogy jót akarjunk embertestvéreinknek. Az egész világgal szemben meg tudom lelkem boldogságának várát őrizni, ha belekapaszkodom a Szentlélek kegyelmének erejébe, és nem adom át lelkem kapujának kulcsait az ellenségnek.

Éppen azért, amíg a természetes boldogság kísérője folytonos nyugtalanság, aggodalom, bizonytalanság, addig a kegyelmi boldogság kísérője az Úristenben horgonyzott remény biztossága; a külvilág hatalmával szemben a felszabadítottság; felelősségem tudatából származó kötelesség, az Úristen hűségére és irgalmasságára támaszkodó erő.

Ó, fáradozzunk, testvérek, abban, hogy átértsük és átéljük a Szentléleknek ezt a nagy ajándékát! A többi hozzáadatik nekünk.

Slachta Margit

 

1940

  1. évfolyam 8. szám

Hol az út a béke felé?

A földnek eddig nem élt nemzedéke, mely olyan lélekbemarkolón megláthatta volna a természeti és lelki ember közti különbséget, mint ahogy mi láthatjuk

Ma, mikor a kereszténység a barbárságot már régen legyőzte, mikor civilizáció és technika lehetővé tennék, hogy mindenki boldogulhasson, ma vált az ember földi léte a legbizonytalanabbá. A legbékésebb ember sem tudhatja, hogy holnap nem kell-e romokban heverő, üszkösödő otthonát elhagyva földönfutóként menekülnie

Mi okozta ezt? Az, hogy az emberiség lesiklott a lelkiség útjáról, kikapcsolta életét az örök pólusokból, leszállította helyét a természetfölöttiről a föld rögének vonalára és lemondva a kiküzdött belső szabadságról, a természet kötött törvényeinek igájába hajtotta fejét.

Érdemes összehasonlítani a természet és lelkiség világát:

 

A természet:

Az élet központjába önmagát helyezi, önmaga akar saját törvénye lenni.

Csak magát szereti és önimádatának mindent és mindenkit kész feláldozni.

Törvénye az erőszak.

Gyűlöl és bosszút áll.

Rombol és gyújt.

Gyilkol és vért ont.

Lázad és lázít.

A rosszat nagyobb rosszal viszonozza.

Önmagának és szenvedélyének rabja.

A lelkiség:

A lét Urának Istent ismeri, szent parancsainak engedelmeskedik.

Zsinórmértéke: szeresd felebarátodat, aminthogy szereted magadat.

Törvénye a jog.

Szeret és megbocsát.

Alkot és megóv.

Éltet és gyógyít.

Békében van és nyugtat.

A rosszat jóval győzi még.

Szabad. Képes valósítani a jót.

 

Ha ezt a gondolatmenetet tovább folytatjuk, láthatjuk, hogy mi sodorta romlásba Európát és mi a kivezető út.

Országok nincsenek hatalmunkban, de közvetlen körünket és önmagunkat Meghódíthatjuk a lelkiségnek, Isten országának, a Szentléleknek és akkor legalább egy lépéssel  közelebb jutottunk a válság megoldásához. Minél több a lelki ember, annál közelebb van a béke és annak nyomában ártatlan milliók csendes boldogulása.

Ezen cél felé halad A Lélek Szava!

Kövesd, Nyiss neki utat mindenfelé! Dolgozzál a béke belső feltételein!

Slachta Margit tv.

 

1941

  1. évfolyam 10. szám

Merjünk boldogok lenni!

Az emberi lélek boldogságra van teremtve. Ez a vágya lényegéből [következik], és azért szenved mindentől, ami nem hoz örömet számára, mivel az lényegében ellentétben van természetével, ellentétben van rendeltetésével.

Rendeltetésünk az Úristen dicsőítése. Az Úristen pedig az ő dicsőségét a boldog ember által gondolta el. Mikor arra törekszünk, hogy önzetlenek legyünk, s hogy a jó Istent csak önmagáért szeressük, az istenszolgálatot csak egyedül érette végezzük; amikor nem az az imádságunk célja, hogy lelkünket ezáltal széppé tegye – tehát ezt a legspirituálisabb önszeretetet is kikapcsoljuk –, akkor keressük igazán az ő dicsőségét.

Lehet kérni is a jó Istentől, de ez nem lehet célja az Isten imádásának. Nekünk a kialakult lelkület érzületével kell elhelyezkednünk a jó Istennel szemben: őt csak önmagáért szeretni, és neki hódolni.

Ugyanakkor értékelem a jó Istenért mindazt az értéket, ami a földön van, a jó Isten által teremtett állatokat is beleszámítva. Értékelem azt is, ami nem az enyém. Mint erkölcsileg érett lélek, a teremtett dolgokat rangsoruk szerint értékelem […] De lélekboldogító nyugalommal megnyugszom abban, és hálás vagyok érte az én teremtő Istenemnek, hogy ebben az értékvilágban a jó Isten akarata folytán benne van az én boldogságom is. Ne akarjak önzetlenebb lenni, mint maga a jó Isten, mert az szépnek látszó, de végzetes herezis, ha valaki azt hiszi, hogy önzetlenebbül tud elgondolni valamit, mint a jó Isten. Az Úr nem azért teremtette a fát, a fára a leveleket, hogy lefossza azokat. Nem azért ad a lelkünkbe vágyakat, hogy elvegye tőlünk. Ne essünk bele ebbe a herezisbe, mely katolikusok között is előfordul szent köpenybe burkolódzva; éppen ezért nagyon nehéz ellene küzdeni. Tökéletesebb Isten akarata szerint boldognak lenni, mint a magam elgondolása szerint máglyán, lángokban égni vagy kereszten haldokolni. Az a jó, amit az Úristen akar. […] Lelkünkbe a boldogság vágyát a jó Isten oltotta, tehát merjünk boldogok lenni! […]

Az aszkézist gyakorlók leginkább beleeshetnek abba, hogy célnak tekintik az eszközt, és elveszítik a több szeretetet. A pozitív irányt gyakorlókat viszont az a veszély környékezi meg, hogy nem gyakorolva az önmegtagadást, a böjt szellemét, az áldozatosságot, akkor sem fogják gyakorolni ezeket, amikor a jó Isten megkívánná tőlük. Ezek a föld árnyai. Nekünk meg kell találnunk a Szentlélek Úristen kegyelmével a lényeget, és nem szabad elveszítenünk az eszközt. A lényeg az isteni akarat!

Szemléljük boldogan és hálásan azt, hogy a jó Isten nem sírva, de örömben akar látni minket, s ha könnyet fakaszt szemünkben, ezt csak azért teszi, hogy annál nagyobb legyen az örömünk, ha annak az ideje elérkezik.

Akinek a lelke nem képes örülni – s nem azért, mert bűnét siratja, hanem mert elaludt lelkében az öröm lámpácskája, ami a jó Isten jelenlétének jelzője –, hogy kell annak sietnie a lángocskát újra meggyújtani! Mert az Úristen és az öröm egy. A szentek, akik a legnagyobb önmegtagadások közepette éltek, örömet hordoztak lelkükben, akár maguk vették vállaikra a keresztet, akár mások helyezték oda azokat. Éppen az mutatja, hogy akarja-e a jó Isten azt a szenvedést, amely reánk nehezedik, hogy tudunk-e annak örülni? A természetfeletti élet csodája, hogy a lélek a legmélyén, a legbelsőbb szentélyében képes örülni akkor is, ha a szeméből könnyek folynak, és jajok szólnak az ajkáról. A Szentlélek Úristen, aki az öröm és a vigasztalás Istene, kegyeskedik eljuttatni a lelkeket e mély igazságnak felismeréséhez. Akármilyen vergődéses az élet, és akármennyire nem érezzük az örömöt, a lélek legfelsőbb régióiban ez a boldogságunk magva. Kis Szent Teréz – ez a ragyogó lélek – az örömöt úgyszólván sohasem érezte. Ő csak tudta, hogy boldog, de folytonosan szenvedő állapotban volt. Nem érezni az örömöt, csak lélekben örülni, ez rendkívül nehéz, de nekünk el kell idáig jutnunk.

Szent Marillac Lujza darabjában láttam: a darab végén letérdel, és megköszöni az Úristennek, hogy a létbe hívta, és hogy megismerhette őt. Ez már a legmagasabb rendű örömök közül való, mert hiszen a föld a siralom völgye, ahol küzdve, sírva haladunk a cél felé. Amikor pedig a lélek már oda emelkedett föl, hogy minden szenvedést megér neki az a nagy tény, hogy az Úristent, az élő, a teremtetlen Boldogságot megismerhette, akkor lelkéből ez a boldogság kilövelli már a földre sugarait.

Slachta Margit

 

1942

  1. évfolyam 2. szám

Kibontva leng a zászló

A Keresztény Női Tábornak kis vezérzászlója, melyen az isteni Megváltót szimbolizáló pelikán képe látható.

A kép alatt ez a dátum áll: 1919. szeptember 30. Ekkor tartotta vöröslő ég alatt a zászló első seregszemléjét a Budapesten szervezkedő női seregek között.

Ez a dátum annak okmánya, hogy ez a zászló elvek hirdetője, nem konjunktura-cégér. – Annak a Női Tábornak sorai előtt leng, mely akkor kezdett haladéktalanul sorakozni, mikor 1918. nov 18-án a 4. számú néptörvény az általános és titkos, nőkre is kiterjedő szavazati jogban lehetőséget adott arra, hogy nekivághasson a székesfővárosi liberális és radikális frontnak. Sikerült is azt áttörnie.

A kommunizmus ugyan egy időre lehetetlenné tett minden keresztény alapon álló megmozdulást, de már a román megszállás alatt és a statáriális idők ellenére is ujra ott lengett a Tábor előtt a régi országházban és a vigadói nagygyűléseken, a Clerk előtti felvonuláskor. Aztán 1920-ban a nemzetgyűlési választások és az utóbb történt, külön elsőkerületi választási küzdelemnél, majd 1930-ban, mikor a külön női listát az előzőleg ellenkező értelemben adott biztosítás ellenére a férfi tábor – mint ki is fejezték – mivel tudta, hogy győzne,–- a küzdelem megkezdése előtt „kivágta” a keresztény ellenzéknek és a szociáldemokratáknak listájával együtt.

Ekkor mondotta Huszár Károly: – tegyék el magukat a jövő számára. A zászló azóta pihent. De most hivatásának mondana ellen, ha tovább nyugodnék. Veszélyben a megváltás, az ember, a haza!! A Tábor felvonul a frontra.

Vonulásának irányvonala: a szent kereszténység.

Jelvénye: a kereszt.

Jelszava: In Hoc Signo Vinces

Harcikiáltása: kivédeni, megnyerni, építeni, éltetni, megszentelni.

Fegyverei: az ima, a szó, a toll, a szervezkedés, az igazságok alkalmazása, az elvek valóra váltása.

Szelleme: a derékség, a jellemesség, az áldozatosság, s ha arra kerül a sor: Istenre támaszkodó erő és hősiesség.

A meghódítandó ellenség: a materializmusnak mindennemű zsoldos hadserege.

Célja: Krisztus Király uralma alatt békességben, boldogságban, igazságban, szeretetben élő szentistváni, szuverén Magyarország és ugyanilyen Isten-uralom alatt élő szabad és boldog és egymást segítő többi nemzetek és országok.

A TÁBOR SOROZ… JELENTKEZZÉL FROTSZOLGÁLATRA!!

Slachta Margit

 

1942

  1. évfolyam 5. szám

Pünkösdi kiáltás

Testvérek! Magyarok!

Aki hegygerincen jár, és nem csúszik le a lejtőn, az erős. Aki lecsúszott és zuhantában visszakapaszkodik, az erősebb.

Aki járvány idején meg nem betegszik, az egészséges. De aki megbetegedvén legyőzi a pestist, abban nagyobbak az életenergiák.

Akit ellensége félre nem vezet, az okos. De aki nem volt okos, és ezért az ellenség csapdájába esett, de ki tud abból szabadulni, az bölcs.

Testvérek! Magyarok! Ha jól imádkozunk, megkapjuk a Szentlélek pünkösdi ajándékául a nagyobb erőt, a több életenergiát és a mélyebb bölcsességet.

Slachta Margit

 

1943

  1. évfolyam 1. szám

Újévi levél

Az itthoniaknak a hadbavonultakról, a honvédelmi miniszter kijelentéseiről, a krisztusi intésről: amely mértékkel mértek, olyannal mérnek vissza nektek, a Gondviselés vargabetűiről és a kegyelmi világ törvényeinek logikai menetéről, arról, hogy a boldogabb új évet mindenki a maga vetéséből aratja.

Kedves Nővérem!

Neked írok, aki könnyesen és gondterhelten állsz az újév küszöbén, és nincs pillanatod, amikor ne gondolnál bevonult atyádra, férjedre, fiadra.

Ó, mit meg nem tennél, hogy biztosítsd számukra ott kint a Gondviselés védelmét hideg, eső, szél, ingovány, viszontagság, ellenséges golyó, kegyetlenség ellen! Ha nem érted ezt a védelmet úgy, hogy mindenképp abban a formában történjék, ahogyan azt Te jónak látod, hanem ha rábízod a mikéntet az Úristenre, akkor biztosíthatod nekik ezt az isteni védelmet.

Hogyan? – kérdezed. Sok módja van ennek. De előbb talán megírom, hogy miképp akadályozhatod azt. Ennek is sok módja van. Most csak egyet említek.

Megfosztod Tieidet az Úristennek különösebb oltalmától akkor, ha más anyának, hitvesnek, gyermeknek hasonló gondja, aggodalma, könnye iránt közömbös vagy. Megfosztod, ha megértést, kíméletet, segítséget csak a Tieidnek kívánsz. Megfosztod, ha hidegen, talán kárörömmel, rosszakarattal nézed a másiknak fájdalmát, és főleg – amit leírni is nehéz –, ha talán odakívánod másnak azt a rosszat, szánod másnak azt a szenvedést, melyet magadtól és Tieidtől el akarsz imádkozni.

Akarsz a veszedelmek közepette szeretteidnek kettőzött isteni segítséget? Fogadd szívedbe a mások sorsát, különösen azokét, akiket így szívedbe fogadnod nehéz. Egy haragosodét, valakiét, aki károsított, valakiét, aki megbántott. Fogadd szívedbe úgy, hogy [amikor] a Tieidért imádkozol, ugyanakkor azért a másikért is küldesz egy igaz fohászt a mindenek Urához! Fogadj szívedbe egy munkatáborost, akit a korszellem kizár a testvérközösségből!

Merd ezekben a halálosan komoly időkben szívedből kiűzni a közönyt, a szeretetlenséget, a gyűlöletet! Merd bent, szíved legmélyén testvérednek elismerni azt a másik anyát és fiát, merd befogadni fájdalmát, és segíteni hordani keresztjét!

Merd kimondani, hogy az egyetlen keresztény és államférfiúi út az, amelyen a honvédelmi miniszter úr jár, amikor habozás nélkül hirdeti, hogy a munkatáboros hadiszolgálata hazaszolgálat, és nem büntetés, hogy testi épségük és becsületük jogvédelem alatt áll épp úgy, mint a fegyvereseké. Merd megvallani, hogy Te is így gondolkozol!

És merj tenni! Merd kérni, kívánni, sürgetni olyan hozzátartozódtól, ki munkatábor-parancsnok, hogy olyan fölöttese legyen a szolgálatosoknak, amilyen fölöttest az ő fiának kíván a fronton vagy az ellenség fogságában. Hangoztasd előtte Krisztus örökérvényű igéit: amilyen mértékkel mértek, olyan mértékkel fognak nektek viszont mérni. Az Úr is így fog cselekedni. Sújt vagy kímél, irgalmaz vagy elfordul, amint Ti együtt érzők vagy kegyetlenek vagytok.

Leányok, hitvesek, anyák, értitek-e, hogy misztikus egység van a családtagok között, és közös áldás vagy átok a sorsa az összetartozóknak? A Tieidet véded az isteni igazságosság előtt, ha testvéri és irgalmas vagy. A magad személyében nem mehetsz a frontra, hogy saját testeddel fogd fel a Tieidre mért csapást, de kiviszi oda értük felajánlott áldozataidat, irgalmasságodat, igazságszeretetedet az Úrnak angyala, és amit Te cselekedtél más anya fiáért, az lesz a Te gyermekednek védő pajzsa testi-lelki csapások ellen.

Lehet, hogy ha ilyen leszel, akkor sem hozza haza Tieidet az isteni Gondviselés. De mennyi szívfacsaró szenvedéstől óvhatja meg drágáidat az Úr! Kegyetlenkedésektől, borzalmaktól, lelki meghasonlástól. Ha jobbnak is látja a mindnyájunkat szerető mennyei Atya – amit nehéz kimondani –, hogy ne hozza vissza, de tenyerére veheti odakint, és békességben, csendességben emelheti át érted, miattad, mert Te szívedbe fogadtad másnak szeretteit. Megkímélted, megkíméltetted fölösleges szenvedéstől, keménységtől, keserűségtől, megaláztatástól. Szeretted krisztusi szeretettel, és szeretetednek áldása ott lebeg a tieid fölött.

Értelmed talán első pillanatra nem látja át, hogyan függ össze az, amit Te teszel azzal, ami a Tieiddel történik. De szíved és hited tudja követni az isteni logika vargabetűjét: a Te szereteted, mint villamos erő, felcikázik a minden kegyelem forrásához, és onnan visszaárad isteni kéztől áldottan féltett, kint harcoló Tieidre.

És ha nem egyes emberre gondolunk, hanem nemzetre, amelynek egyik tömege a másikat védi vagy támadja, gyűlöli vagy szereti, akkor a nemzet ugyanúgy aratja a maga egésze, a maga hadserege, a maga nemzetteste számára azt, amit vet. Elveszíthet vagy megmenthet egy egész hadsereget, elveszítheti vagy megmentheti saját magát.

Boldog új évet tehát neked, kedves Nővérem! Boldog új évet neked, aki immár érted, hogy miképpen van boldog új évednek nyitja, titka saját kezedben!

  1. január 1.

Margit testvér

 

1943

  1. évfolyam 4. szám

A Szentlélek különböző adományairól

Ezeket mondja Szent Pál a rómaiakhoz írt levelében:

„Testvérek, különböző adományaink vannak a nekünk adott kegyelemnek megfelelően: ha prófétaság, akkor gyakoroljuk a hit mértéke szerint; – ha szolgálat, akkor tevékenykedjünk a szolgálatban; – ha valaki tanít, oktasson; – aki buzdít, buzdítson; – aki adakozik, tegye egyszerűségben; – aki elöljáró, buzgóságban; – aki irgalmasságot gyakorol, vidámságban.”

Minden igazság örök érvényű és mindig alkalmazható. Azért vonatkoztassuk Szent Pál szavait a mai körülményekre és önmagunkra így:

Akinek vannak anyagi javai, adjon a fronton és háborús szolgálatban levőknek, adjon a kenyérkeresőt itthon nélkülözőknek. Akinek ideje van, gondozza a behívottak családjait.

Aki ért az ápoláshoz, ápolja a betegeket és sebesülteket.

Akinek nemzetközi kapcsolatai vannak, enyhítse hírváltással az egymástól elszakítottak fájdalmát.

Akit a hit arra indít, eszközöljön ki imáival isteni segítségeket.

Aki át tudja élni a belső védelmi vonal fontosságát, az teljesítsen hadiszolgálatot a krisztusi fronton.

Tartsa mindegyik nagyra a másiknak munkáját és lássa meg, hogy az is nélkülözhetetlen.

A karitatív szervezetek értékeljék a Vöröskereszt ápolását, a Vöröskereszt egészségügyi osztály a hírközvetítőét, a hírközvetítő az imaszolgálatot, az imádkozók a karitász munkáját és mindnyájan a világnézeti fronton folyó, kézzel nem fogható, hálátlan, női, háborús szolgálatot.

Kell karitász, mert mit használ a jogelv az éhenveszettnek, kell ima, mert emberé a munka, Istené az áldás, kell jó hír a gyötrődőnek, mert véget ér az élet, ha megszakad a szív, kell betegszolgálat, mert hogyan álljon talpra az értünk sebesült és kell a világnézeti front védelme, mert mit ér a kenyér, a ruha, a kórház, a jó hír, ha megdől Isten országa a lelkekben, ha elvész számukra az élet értéke, ha rájuk tör a gonoszság és mindent leront, megöl, elpusztít, sőt mit ér minden háborítás nélkül is, ha megdőlt az ember lelkében Isten országa és ezzel az élet értelme, mert elvesztette iránytűjét az örök csillagok felé.

Különbözők a szolgálatok, de a Lélek egy, különbözők a hivatások, de a lényeg egy: a szeretet és igazság egysége.

Slachta Margit

 

1944

  1. évfolyam 4. szám

Credo

HISZEK A MINDENHATÓ ISTENBEN,

aki magát és az erkölcsi világot a tízparancsolatban kinyilatkoztatta.

HISZEK AZ ATYAISTENBEN:

mindenek Teremtőjében,

minden embernek Atyjában,

minden létezőnek Birtokosában,

minden hatalomnak Kútfejében,

minden jognak Forrásában,

minden törvényszerűség Szerzőjében,

mindenek Jutalmazójában és Büntetőjében,

a mindenség Kormányzójában,

mindenek Uralkodójában,

minden számonkérés Urában.

HISZEK TEREMTŐ ATYÁNKBAN:

aki az embert társul veszi a teremtésben,

aki őt részelteti a szülői méltóságban,

aki vele osztozik a birtoklásban,

aki neki részt enged a hatalomban,

aki őt felemeli a jognak hordozására,

aki őt képesíti törvényhozásra,

aki hatalmat ád bíráskodásra,

aki őt bevonja kormányzásába,

aki őt felkeni uralkodásra,

– De mindenben kötelezi számadásra.

VALLOM TEREMTŐNK ATYASÁGÁBAN:

az embertestvériséget, az emberi egyetemességet,

az Istentől függés mellett az emberi szabadságot,

a viszonylagosság mellett az emberi önrendeltetést.

VALLOM, HOGY

embernek ember, szervezet, állam nem birtokosa,

ember embernek, szervezetnek, államnak nem tulajdona,

Isten ellen nincs érvényes törvényhozás,

Az Ő szent akaratával szemben bűn a jogfosztás,

Ember nem engedheti meg, amit Isten nem akar,

földi hatalom meg nem tilthatja, amit Isten megenged,

nem parancsolhatja, amit Isten tilalom alá vetett!

Hiszek teremtő Atyánkban, mindenek Urában!

HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN,

AZ ATYA EGYSZÜLÖTT FIÁBAN,

A VILÁG MEGVÁLTÓJÁBAN:

aki bizonyságot tett arról, hogy Isten abszolút hatalom,

hogy az erkölcsi törvény szent és sérthetetlen,

hogy a bűn rosszasága rettenetes,

hogy az igazság kérlelhetetlen és alkutlan,

de az isteni irgalom határtalan.

HISZEK A VILÁG MEGVÁLTÓJÁBAN:

aki szenvedésével és halálával az isteni haragot kiengesztelte,

bűnadósságunkat letörlesztette,

minket a bűn hatalmából kiváltott,

és a természet kötöttségéből kiszabadított.

HISZEK A MEGVÁLTÓBAN:

aki istengyermekségünket visszaszerezte,

az embertestvériséget önmagában megszentelte.

Aki megtanított, hogy a bűnt gyűlöljük, és a bűnösön könyörüljünk,

másért inkább elégtételt adjunk, minthogy tőle elégtételt vegyünk.

Aki megmutatta, hogy a rosszat csak jóval győzhetjük le,

hogy Istenhez nem bosszúért, hanem bocsánatért kell kiáltani.

HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN:

aki nemcsak az egyének megváltója, hanem a társadalomé és az államéleté is.

Aki feltörte számunkra a világot alkotó, építő és megváltó szeretet misztériumának pecsétjét.

HISZEK MEGVÁLTÓNKBAN!

III.

HISZEK A SZENTLÉLEKBEN:

minden kegyelem osztogatójában,

a hét ajándék Kútfejében,

az igazság és szeretet Lelkében,

aki nélkül nincs istengyermeki élet,

aki nélkül nem érthetjük meg a szeretet titkát,

nem élhetjük meg a szeretet életét.

HISZEK A SZENTLÉLEKBEN:

akinek kegyelme nélkül tévedésekbe süllyedünk,

balgaságokat gondolunk,

magunknak a földön poklokat teremtünk,

aki nélkül a sátánt, lelkünk ellenségét le nem győzhetjük,

aki nélkül nem üdvözülhetünk.

HISZEK A MEGSZENTELŐ SZENTLÉLEKBEN!

VALLOM:

a kősziklára épített Anyaszentegyházat,

Krisztus rendelte örökségünket, Anyánkat,

vallom, tisztelem, szeretem, követem Krisztus Urunk

földi helytartóját, a római pápát.

VALLOM,

hogy a földön mindennek célja és értelme az ember

igaz boldogsága, azon túl örök üdvössége.

HISZEM

életünk végső célját, az örök életet.

Ámen.

ÜNNEPÉLYES HITVALLÁS

Mindezen igazságokért ünnepélyesen ellene mondok mindennek és mindenkinek, aki és ami Istennek, lelkünknek ellenére gondolkodik, érez, és akar új világot építeni!

Megtagadok minden közösséget a földi bálványistenekkel és a sátán hitvallásával: a gyűlölettel!

Igazságtól és szeretettől eltelve, ünnepélyesen átadom és lekötöm magamat a Szentháromság egy Istennek: az Igazságnak és Szeretetnek. Isten engem úgy segéljen és a Boldogságos Szűz!

Amen.

Slachta Margit

 

1945

  1. évfolyam 1. szám

SZABAD NÉP! SZABAD SZÓ! SZABADSÁG!

Hirdeti minden nap az ablakom alatt az arra futó újságárus harsány hangja.

Oh hát csak rossz álom volt az elmúlt évek lidércnyomása: az elnyomatás, a terror, a kényszer, testvérkézben a forgópisztoly csattanása, a puska ropogása!?…

Felébredtem más valóságra? Senki nem akar elnyomni sem kintről, sem idebent? Megmondhatja mindenki, hogy mi a meggyőződése, nemcsak az, aki hősi ellentállásra határozza el magát? Nem kell kenyerét féltenie az önállóan gondolkozó munkásnak, tisztviselőnek, közéleti embernek? Nem jelenik meg a nyilatkozata után azonnal a titkos rendőr, hogy kínvallatásra vigye, vagy talán soha sem való visszatérésre vezesse el!?…

Friss szellők fodrozzák a kibontva lengő zászlót! Rajta ez a programmunk áll!

Isten-Atyánk uralmának visszaállítása.

Az ő uralmával az emberi természetjogok elismerése.

Az emberben a földi mellett az örök értékek védelme. Jogelviség, jogbiztonság, jogrend.

Az egyház és állam együttműködésének biztosítása. A hitvallásos iskolák. Krisztusi demokrácia.

Az összes társadalmi osztályok értékeinek érvényesülése.

A nő lelkületének a közéletre való hatása.

A női becsületnek, a katolikus házasságjognak és ezzel az anyaságnak, a jövendő nemzedéknek. A nemzet egészségének és erkölcsösségének védelme.

A kis nemzetek öncélú rendeltetésének elismertetése.

A rend békéje és a béke rendje.

Keresztény Női Tábor, katolikus nők! Huszonhatéves becsületes és küzdelmekkel telt multunkhoz egy újabb év kapcsolódik. Kötelez minket azoknak bizalma, akik hisznek a hívő női lélek Isten-adta missziójában! Sorakozzatok a frontra!

Margit testvér