A jógára sokan úgy gondolnak, mint egyfajta sportra, esetleg nyújtó gyakorlatok sokaságára, pedig ez csak részben van így.
Való igaz, hogy a jóga gyakorlása gyakran az ászanák (testhelyzetek) gyakorlásával kezdődik, és aki elmegy egy jógaórára, általában nincs is tisztában vele, hogy ez a fajta gyakorlás nem meríti ki a jógagyakorlás fogalmát. De már ezen a fizikai szinten elindul egy olyan belső folyamat, amire építeni lehet a jóga további elemeinek gyakorlását, például: légzőgyakorlatok (pránajáma), a fizikai testet tisztító gyakorlatok (krija), koncentrációs és meditációs gyakorlatok. Sokféle jógairányzat létezik, és ezeken belül is változó, hogy mekkora hangsúlyt fektetnek a fizikai részre. Vannak egészen dinamikus irányzatok (pl. ashtanga), ahol elsősorban a fizikai kihívások kerülnek előtérbe, és a gyakorlóit is ez vonzza be: látnak egy haladó gyakorlót, aki éppen kézenállva lótuszba fonja a lábait, és azt mondják: hú, ez de jó, ilyet én is akarok csinálni! És ez rendben is van, de én pont ezért inkább maradnék kifejezetten a hatha jóga rendszerének témájánál.
A hatha jóga magában foglalja a meditációt is, és az összes, fentebb említett módszert, és még sok egyebet is, amiről lesz még szó későbbi írásokban. De már az ászanák gyakorlása is pozitív változást fog hozni a gyakorló tudatállapotában is, ha „hisz” benne, ha nem. Ezeket a jótékony hatásokat tovább lehet fejleszteni, ha a meditációt is beillesztjük a gyakorlásunkba. És lehetne-e jobb alkalom a meditációra, mint egy jóleső fizikai gyakorlás után?
Számos kutatás bizonyítja, hogy a meditáció sokrétű hatást fejt ki az emberi testre és tudatra.
A teljesség igénye nélkül: csökkentheti a depressziós és szorongásos tüneteket, a koncentrációt, memóriát és figyelmet javítja, segíthet a függőségek legyőzésében, és segíti az agy jó állapotban maradását az életkor előrehaladtával is. Bizonyos meditációk különösen elősegítik a jó alvást, és fejlesztik az együttérzés képességét (metta meditáció). Természetesen a meditáció nem csodaszer, nem jó mindenkinek, és minden problémára, de ha megtaláljuk a számunkra megfelelő módszert és kereteket, akkor sokat profitálhatunk belőle. Gyakorlásával megtanulhatjuk megélni és elfogadni a jelen pillanat történéseit.
A hatha jóga gyakorlása elindít egy boldogabb, teljesebb, őszintébb élet felé vezető úton.
Ha szeretnél meditációs technikákkal is ismerkedni, itt megtalálod az aktuális óráimat.