Rólam

Nem mondható el rólam, hogy mindig is a mozgás szerelmese voltam. A jógához is először a szellemi oldalról közelítettem. Régóta foglalkoztatott, hogy hogyan lehetne elérni azt, hogy ne a körülmények határozzák meg az állapotomat. Hogyan lehet stabilnak maradni az elkerülhetetlenül megtörténő nehézségek ellenére. Egy belső erőt kifejleszteni. Amikor először találkoztam a buddhizmussal, akkor jöttem rá, hogy itt van a kérdésre a válasz. Ezért kezdtem el ismerkedni a jógával is, 2004 környékén. Mivel az akkori lakóhelyemen nem voltak jógaórák, autodidakta módon, könyvekből tanultam meg a jóga alapelveit és az ászanák pontos kivitelezésének módját. Emellett egyszerű koncentrációs és meditációs gyakorlatokat is végeztem. Később tíznapos vipassana meditációs elvonulásokra kezdtem járni, amit nagyjából évente egyszer azóta is megteszek. A jóga-vonalon sok megszakítás és újrakezdés után, valamikor 2015 környékén vált rendszeressé a gyakorlásom.

Ez az emberi lét gyakran nem könnyű, anélkül is, hogy megnehezítenénk magunknak vagy egymásnak. Sokkal jobb, ha egymás támaszai vagyunk, és emeljük egymást, ha éppen úgy hozza a sors, hogy hosszabb-rövidebb időre keresztezik egymást útjaink. Ezért az út egyik aspektusa számomra az együttérzés – önmagammal és másokkal szemben. A türelem, kedvesség, elfogadás megélése az órákon és az órákon kívül, minden helyzetben.

Fizikai síkon a biztonságos gyakorlást helyezem előtérbe. A napi sok óra széken ülésnek komoly káros következményei vannak, ez már a modern társadalomban élő emberek közös sorsához tartozik. Ezeknek a hatásoknak a kompenzálását tartom a legfontosabbnak.

 

Rendszeres csoportos óráimról ide kattintva tájékozódhatsz.

☸ Legyen minden lény boldog! ☸

 


Szabó Évi
hathajóga oktató – YA CYT200 (200 hr certified yoga teacher) – 2017 (DownDog)
jógakerék oktató – 2018
yin jóga oktató – 2019
gerincjóga oktató – 2023 (Mandala)