Rólam_bckp

2004 környékén kezdtem el először ismerkedni a jógával. Autodidakta módon, könyvekből tanultam meg a jóga alapelveit és az ászanák pontos kivitelezésének módját. Emellett egyszerű koncentrációs és meditációs gyakorlatokat is végeztem, ekkor még Srí Csinmoj könyveiben olvasottak alapján.

Később egy időre teljesen a meditáció irányába fordultam: elsősorban vipassana meditációt gyakoroltam az S. N. Goenka-féle elvonulásokon itthon és Ausztriában. 2013. óta rendszeresen részt veszek ezeken a tíznapos elvonulásokon – ezek az alkalmak mindig jelentős változásokat indukálnak bennem. Idén nyáron egy zen buddhista elvonuláson vettem részt Jan Boswijk (Thich Nhat Hanh tanítványa) és Hilli Bol tanítók vezetésével, és beavatást kaptam az öt éber figyelem gyakorlatgyakorlásába.

Időközben a jóga is visszajött az életembe, és néhány év gyakorlás után elvégeztem a 200 órás hathajóga-oktatói képzést a DownDog jógastúdió szervezésében. Ezt követően jógakerék-oktatói képesítést is szereztem.

Az óráimat próbálom úgy összeállítani, hogy ne vesszünk el a jóga testi vonatkozásaiban, és kerüljenek elő azok az elemek is, amelyek hozzá tartoznak – a pránajáma, koncentráció, meditáció – az óráimat is ez alapján állítom össze. Minden embernek máshol van a hangsúly a gyakorlásában, és egyénen belül is időről időre változik, hogy a fizikai, energetikai vagy a szellemei rész kerül éppen előtérbe, de fontosnak tartom, hogy egyik elem se vesszen el a gyakorlásból.

☸ Legyen minden lény boldog! ☸